Kálmán Olga: Nem számít, hogy a névjegykártyámon milyen titulus szerepel
A feladat jobban érdekli, azon pedig nem gondolkodik, hogy van-e számára visszaút a médiába.
A feladat jobban érdekli, azon pedig nem gondolkodik, hogy van-e számára visszaút a médiába.
Nem gondolkodik azon, hogy visszatérhet-e még a médiába.
A főpolgármester-helyettes szerint a ferencvárosi polgármesternek jár bizottsági hely.
Szerda délelőtt tárgyalják a főváros költségvetését, volt is egy kis adok-kapok a közgyűlésben. Tarlós azt mondta, itt a választási év, sokkal ötletesebb hozzászólásokra számított. A költségvetést – annak 114 milliárd forintos hiányával és az erre vonatkozó 67 milliárd forintos hitelfelvételével együtt elfogadták.
Karácsony Gergely és Gy. Németh Erzsébet is azt mondta, egységes ellenzéki jelölt kellene a Fidesz legyőzéséhez. A Jobbik, az LMP még nem tudja, kit indít.
Tarlós korábban arra utalt, nem tudja, megmarad-e a közvetlen főpolgármester-választás intézménye, ha ő nem méretteti meg magát úja, a DK ezért alláírásgyűjtésbe kezdett a közvetlen választás megtartása mellett.
A párt szerint az lenne a helyes, ha a főváros III. kerületében élők dönthetnének arról, milyen nyomvonalon épüljön fel a mobilgát – közölte Gy. Németh Erzsébet egyik elnökségi tag.
Mivel az OLAF-jelentés szerint az adott időszak kormányai nem felelősek a 4-es metrós visszaélésekért, ezért Gyurcsány el sem megy a parlamenti bizottsági ülésre.
A Budapesti Közlekedési Központ szerint a szabályoknak megfelelően jártak el jegyellenőreik múlt vasárnap, amikor a 3-as metrón kifogásolták az egyik utas bérletét. Közölték azt is, hogy a rendőröket nem az ellenőrök, hanem az utas és az édesanyja hívta ki. Késő estig ültek bent mindannyian a IX. kerületi rendőrkapitányságon. Az utas, egy fiatal orvos az édesanyja beszámolója szerint a haldokló nagyapjához sietett aznap injekciót beadni.
A főpolgármester hétfői közleményében lényegében leostobázza a DK-s Gy. Németh Erzsébetet. A DK politikusát Horváth Csaba MSZP-s fővárosi politikus védte meg.
A kormány kapkodása következtében a Petőfi Irodalmi Múzeum került kínos helyzetbe: nem a törvénynek megfelelően vásárolt meg ugyanis két tételt a Radnóti-örökösök megbízásából árverésre kínált műtárgyak közül. Az állami elővásárlási jogról szóló törvény semmibevétele magánszemélyeket károsított meg, az így megszerzett műtárgyaktól akár el is búcsúzhat a nagyközönség.
A Demokratikus Koalíció szerint csak feleannyian vehetnek részt a közmunkaprogramokban, mint amennyivel az önkormányzatok számoltak - erről Gy. Németh Erzsébet, a párt elnökségi tagja, fővárosi önkormányzati képviselő beszélt szombaton Budapesten.